heti edzésprogram...

előkészületek:
Reggel van, méghozzá nem is az a jó fajta, hanem mikor borult az ég és az embernek megmozdulni sincs kedve. Az abalkon kipillantva kevergettem a kávémat, miközben a fedeles lovardában járóiskolázó Tomot figyeltem. Sarastic még mindig egy ingerült dögnek látszik. Miután megittam a kávém és kimásztam nehezen a fotelből, lesétáltam az istállómhoz... Még mindig nehéz volt megszokni az új helyet, de legalább otthonosan mozogtam itt, ellentétben egy-két másik hellyel. Lesétáltam a domboldalról, majd a tolóajtót elhúzva beléptem a meleg és lóillatú istállóba, mély levegőt véve sétáltam hátra a bokszokhoz. Mikor sétáltam Dies boksza felé egy erős rántást éreztem a kapucnim tájékán és majdnem hanyatt estem. 180 fokos fordulatot tettem majd csúnyán meredtem a támadómra, mire ő a képembe  nyerített. "Iron! csúny! rossz ló, nem szabad! oké...oké...hé, ne nézz így rám, én szeretlek!" Azzal puszit adtam a puha rózsaszín orrára és tovább mentem Hope bokszához. Miután Loki kirakta elém a lábát, és hasra estem, visszatuszkoltam a mént a bokszába és szlalomozva mentem tovább a kancáéig. Benyitottam, megveregettem a lapockáját és adtam neki egy nasit, finoman megölelgetve a nyakát. Kicsit megrágcsálta a hajamat, aztán bedugta a fejét a kötőfékbe amit a boksza melletti akasztóról szedtem le. Nagyon mehetnékje volt, éreztem rajta. Megsimogattam a fejét, majd bevezettem a lómosóba, kikötöttem és elsétáltam a lópucoló cuccokért. Minek nekem lovász ha képtelen még erre is?! Felkaptam a ládát, majd letettem olyan messzire a kancától, hogy ne tudja felrúgni. Elég érdekesen nézett ki... A sörénye gubancos volt, a patája sáros, a szőre csatakos és összeragadt, konkrétan sírógörcsöt akartam kapni, de inkább csak bekapcsoltam a magnót és máris nagyobb lelki békével kezdtem fellazítani a letapadt szőrszálakat. mire nagyjából sikerült, már folyt a homlokomon a víz, szóval megtöröltem a pólóm ujjával és a szőrkefével eltávolítottam a maradék port is a szőréről. Mikor ezzel is megvoltam felkaptam a sötétkék kendőt és letöröltem az egész lovat. Lefújtam a sörényét sörényfénnyel, majd a patáit kezdtem el kikaparni, míg a növényi olajok hatnak. Hope fenékbe harapott, mire csúnyán káromkodtam, Iron meg kinyerített. Ezek a mai lovak már nem tisztelik az embert.

HÉTFŐ:
Miután sikerült lepucolnom a lovat, és fel is nyergeltem, bevezettem a pályára és becsuktam magunk mögött a kaput. Csúnyán néztem rá, azaz olyan " ha el mersz indulni, én esküszöm..." fejjel, majd felültem rá, és bal kézre tettünk egy kör lépésben, ügetésben és vágtában is. Ezután a pálya külső végén tettünk egy kört vágtában jobb kézre, majd balra, és felvezettem a pályára. Bevezettek minket a Startgépbe. Ma kivételesen nem egyedül mentünk, hanem négy ásik lovas kíséretében. Az egyik Akichi volt Groupie Doll hátán, a második egy lovász Immortallal, a harmadik ha minden igaz Tom, aki beugrott, Sarcatic Snowal és mikor megláttam ki a negyedik, kihagyott egyet a szívem. Lionel kárörvendően vigyorgott,majd Night Push belépett a startgépbe. Megsimogattam Hope nyakát, majd a sörényébe markoltam és mély levegőt vettem. szinte lassított felvétlben láttam az egészet, ahogy a lovak kiugranak a  startgépből. Utolsó helyről indultunk, ami persze nem volt ínyemre, mert a sár az arcomba vágódott. Úgy tűnik hope sem értékelte a helyzetet, mert egyből rákapcsolt. Elszáguldottunk Immortal mellett, majd lehagytuk Snowt. Lionel elől  galoppozott, holt versenyben Akichivel és Groupival. Alig sikerült beérnünk őket,  pár száz méteren át így haladtunk hárman, majd éreztem, hogy Hope lépése nem olyan biztos így visszafogtam és a végső felállás a következő volt: Night Push, Groupie,  Sarcastic Snow-Hope, Immortal. Megpaskoltam a lovam nyakát mosolyogva, Lionel meg hátra vigyorgott rám.  "Talán legközelebb, Agnes"

KEDD:

Mikor kinéztem hajnalban az ablakon, kb az életkedvem ment el. Semmi rosszabb nincs el lovas számára, mint kinézni és látni hogy zuhog az eső. Szenzációs, tényleg... Melegen felöltöztem, majd a listámra néztem, mit kell ma csinálnom. Hope edzése. Francba. Kénytelen leszek ma mégi a jártatóba vinni, pedig tudom, hogy ki nem állhatja. Kivel kéne mennie, kivel... Hm.... Végül persze úgy döntöttem, hogy Loki, Immortal és Asgard kíséretében fogom jártatni. Kisiettem az istállóba és megdícsértem a lovaim. Befutva a nyergesbe persze elővettem a lábszárvédőket és zsebre vágtam egy maroknyi jutalom-falatot. Felraktam a kötőfékeket a lovakra, majd sorban kivezettem őket. Az első Hope volt, bekötöttem a helyére, majd felraktam neki a lábszárvédőket. Megszorítottam őket, aztán megsimítottam a pofáját és megcsináltam ezt a műveletet  többi lóval is.  Mázli, hogy ez legalább fedett helyen van. Egy órán át sétáltattuk a lovakat, aztán a nap hátralevő részében smmit nem nagyon tudtunk csinálni Hopeal, csak bámultuk az esőt, miközben ő szénát evett.

SZERDA:

Kivezettem a lovat a pályára, majd ismét a megszokott módon bemelegítettünk. Miután mind két kézre végig ügettünk a pályán, bevezették, és a startgép elé állították. Ideges volt, nem volt jó napja. Most persze nem voltak edző társaink tekintve hogy Pillow még aludt, a lovász kölyköt annyira nem bírtam, Tomék pedig üzleti útra mentek. Szegény push! A gondolataimból felnézve szorosabbra vettem a szárat, majd elhelyezkedtem és egy finom lábmozdulattal megadtam a jelet. Most nem akartam idegesíteni szegényt a csengővel, így azt kikapcsolattam.  A kanca persze egyből ugrott, amint finoman oldalba rúgtam, a patái a homokba mélyedtek, én pedig   kiemelkedtem a nyeregből. A szél a ló sörényébe és az én hajamba kapott, én pedig kicsit visszafogtam a lovat, majd a célegyeneben engedtem csak ismét teljes erőbedobással futni. A célvonalonátérve mepaskoltam a lapockáját.

cSÜTÖRTÖK:
Az ostoba eső persze csak nem akart alább hagyni, és mikor megláttam, hogy a kocsi sincs itthon, mélyet sóhajtva vertem a fejem a falba. fene egye meg. kell egy saját kocsi! Futólépésben tettem meg az utat az istállóig, de így is bőrig áztam és vacogva ültem be a bokszba. Hope a hátam bökdöste, nem tudta hova tenni, hogy mi az istenért gubbasztok a földön és vacogok. Lépéseket hallottam,mire mégjobban a lóhoz bújtam. Csak egy lovász volt.... Mire nagyjából megszáradtam, dél körül lehetett. Adtam Hopenak némi takarmányt, majd megpucoltam és elmentem a fedeles lovardába, ahol felállítottam a járóiskolát. Jobb ötletem  sajnos nem nagyon volt, a nyomorlt eső mindig közbeszól. Felnyergeltem,majd egész délután a  fedelesben lovagoltnk

PÉNTEK:
Ezt a pályát mind a ketten szerettük, nem is tudom miért… 3 kilométer hosszú volt és fű borította. Sokkal jobb volt mint a homokos pályák, mert Dies nem szerette a homokot. Miután bemelegítettünk, bevezették a startgépbe. Idegesen felszegte a fejét és a levegőbe szimatolt, a fejévrl nagyokat bólogatva. Kicsit túl szorosra fogtam a kantárat, szóval engedtem rajt egy fél centit, majd a sörényébe markoltam a kantár mellett. Megszólalt a csengő, ő pedig tudta mi a dolga és ügetésbe, majd vágtába ugrott. Az 1600-as tábláig folyamatosan gyorsított, itt már elérte azt a galopptempót, amit mindig is szerettem előhozni belőle. Egyenesen a célig galoppozott, ott pedig megállítottam és átöleltem a nyakát.

SZOMBAT:
Mikor reggel elindultam az istálló felé, még sötét volt, alig múlhatott el hat óra. Az istállóba lépve felkapcsoltam a villanyt és végigmentem a bokszok között. Volt még pár üres, ezek mellett csak elsétáltam, meg voltak lovak, akik még feküdtek. Hope nem,ő tudta, hogy ma terepre megyünk és ezért már ébren nyihogva dugta ki az orrát a bokszból, hogy arcon nyálazhasson, amint odaértem.   Beléptem hozzá és megsimogattam a nyakát, majd feltettem rá a kötőféket és kivezettem. Alaposan lecsutakoltam a szőrének minden négyzetcentiméterét, majd puszit nyomtam az orrára és megsimogattam. Elővettem az univerzális nyerget, meg a hozzá tartoó kantárt és felnyergeltem. Ellenőriztem, minden szíj elég szoros-e, aztán kivezettem a kovácsoltvas kapun. Kint felültem rá és lassú lépésben átvágtunk a fák közt. Nem messze innen volt egy domb, aminek a tetején elidőztünk egyet.Én Akichi istállóját, a Win Star farmot figyeltem, Hope pedig az ellenkező irányban valamit, amit én nem láttam. Felsóhajtottam, majd leléptünk óvatosan a dombról és kicsit szorosabbra fogva a kantárszárat ügetésre sarkalltam a kancát.  Nem volt ellenére, de néha még mot is úgy éreztem, sokkal boldogabb lenne, ha nem lennék a hátán. Csak remélni tudtam, hogy nem kezd el bakolni és hagy itt miután leestem,nem lenne túl előnyös. Kb 10 percig ügttünk a földúton, majd ráfordítottam a szokásos helyünkre. Egy hosszú, egyenes, füves rét volt. Éreztem ahogy az izmai ugrásra készen megfeszülnek, kiálltam a nyeregből majd engedtem, hadd menjen. Hope végigszáguldott a földön és ment volna tovább is, ha nem hallja meg egy másik ló nyerítését. A lovas és állata a dombon álltak, onnét figyelt ránk, én pedig visszanéztem. Férfi volt annyi biztos...de ki? elindultunk arra Hopeal, de mire odaértünk, csak a patanyomok maradtak semmi más. Ki figyelt minket? Elgondolkozva léptünk hazáig, majd ott a bokzban lenyergeltem, adtam neki némi takarmányt és elzártam a vizet. Majd pár óra múlva kijövök...ha ki merek...

Vasárnap:
  A tegnapi lovas kilétére még mindig nem derült fény, így este is csupán Pillow társaságában mertem kijönni megengedni a vizet. Azt mondta, hogy orbitális nagy barom vagyok, amiért ilyeneken stresszelek, de akkor is aggasztott a helyzet még ma reggel is. A háznál összébb húztam magamon a kabátom és beültem az Audiba, amit még a chevalon vettünk. Az istállóig hajtottam, majd leparkoltam és Hope bokszába siettem. Ameddig volt időm, egy kicsit dédelgettem a kancát. Nasikkal halmoztam el és sétálattam egy kicsit az udvaron, integetve Akichinek aki ügetésben száguldott el a kapu előtt Jottunheim hátán. Dies a ló után nyerített én meg felnevetve megsimogattam az orrát és  az úsztatóhoz vezettem. A lovászok persze már türelmetlenkedve vártak, hisz szokás szerint késtem, de már megszokhatták volna, hiszen ez a védjegyem. Csúnyán néztem Davere, aki túl duván akarta kivenni a kezemből a vezetőszárat, mire az lehorgasztotta a fejét és máris szebb bánásmóddal fordult az én kis bajnokom felé. Nem rajongott a vízért, az őszintét megvallva, fel is ágaskodott, de odafutottam és halkan nyugtatgattam, majd visszavettem az egyik fafejű tuskótól a vezetőszárat és bevezettem a vízbe. Így már egészen eltűrte, talán 20 percet úsztattuk, de akkor szegényemnek már nagyon elege volt, szóval kivezettük. Amikor kijött, megrázta magát én pedig egy csatak víz lettem.... ha ezt Lionel látná... Én is hasolan tettem, majd szóltam a lovásznak hogy fogja még egy kicsit Lastot, ameddig én hozok egy törölközőt, meg a tajtéklevonót. Befutottam, kihoztam, majd amennyire tudtam, le is húztam róla a vizet, majd átdörgöltem a törölközővel, hogy  nagyjából száraz legyen. A nap hét ágra sütött, szóval elég hamar megszáradtunk, és be is vezettem Hopeot az edzőterembe... igazából az én edzőtermem volt, neki egyedül egy futópad jutott.  Felvezettem  rá, majd megsimogattam és kikötöttem, de ott maradtam vele. Negyven percre állítottam be, néha szabályozva a meredekségi szöget, de az hogy csak sétál, nagyon jót tesz neki, valamelyest lenyugtatja. Ameddig ő lépett, én helyben futottam meg felüléseztem, mintegy sorsközösséget vállalva vele. Mikor lejárt  a negyven perc, a gép fokozatosan megállt, hope meg még mindig lépegetett. Elnevettem magam, majd kioldozva levezettem a kissé kiizzadt lovat a gépről. Finoman ledörgöltem róla a verejtéket egy vizes szivaccsal, majd bevezettem a bokszba és adtam neki zabot, valamint szénát és ellenőriztem az önitatót. megpaskoltam a nyakát, majd bezártama  bokszot és hazamentem.